A csoportok \u00f6nkritikus megnyilv\u00e1nul\u00e1sair\u00f3l viszont nagyon kev\u00e9s sz\u00f3 esik az

A csoportok önkritikus megnyilvánulásairól

This preview shows page 16 - 17 out of 28 pages.

A csoportok önkritikus megnyilvánulásairól viszont nagyon kevés szó esik, az egymásról al- kotott képek ezért jobbára leegyszerűsítők és statikusak, így az erőtérben kialakuló doxa erő- teljesen hozzájárul a csoportok önszegregációjához: nem a közönségtől, ahogy anno Becker írta (1951), hanem a színtéren belül – egymástól. A magyar szcéna egyértelmű sajátossága, hogy a konfliktusok mainstream és free zenészek közt sokkal alapvetőbbek – ugyanakkor látensebbek, szubtilisabbak, mert valós interakciókban ritkán öltenek testet –, mint a zenei- leg dilettáns „kockafejű” közönség (Becker 1951) és a képzett jazz-zenész közti elitizmusból (is) fakadó ellentétek. A dogmatikusan képviselt free esztétika belső kritikája jól láttatja a Szabados-tradícióval kapcsolatos mindennapi konfliktusokat is: Nem mondhatom a mainstreamre, hogy nem tetszik, pusztán sznobizmusból, mert free jazz zenész vagyok (…). Nincs szar zene, szarul lehet játszani, pont! Szabados-anyagot, amit játszunk, kurvára unom (…), mert a Szabados nem arra tanította a tanítványait, hogy majd játszhatod a darabjaimat (…). Neki nem a zenéje a kulcsmozzanata, hanem arra tanította a körét, hogy gondolkozzon, és ne kapaszkodjon. A szabad zenészek szektariánusnak érzékelt közössége sem alkot homogén tömböt, és egye- sek a csoport dogmatizmusára is problémaként tekintenek. A szcéna fragmentáltságával, „klikkesedésével” van összefüggésben, hogy a két nagy csoport által elsajátított nézőpont kölcsönösen statikus, differenciálatlan csoportokként láttatja egymást. Az erőtérről alkotott kollektív illúzió (Maanen 2009: 62) komplexitásáról árulkodnak a free zenészek azon önkri- tikus megnyilvánulásai, melyek kifejezetten explicitté teszik és problematikusnak láttatják a szimultán esztétikai hierarchizálódásnak nevezett jelenséget. Ahogy a következő idézet is illusztrálja, a free pozícióból megfogalmazott kritika a mainstream jazzel kapcsolatban alkalmazható saját közösségükre is; a free zenészek is zárkózottak és olykor görcsösen ra- gaszkodnak esztétikai alapelvekhez, csak épp egy párhuzamos kánon prófétáinak esztétikai rendszerét – pl. Szabadosét – emelik az igaz zenei megnyilvánulás piedesztáljára, és nem a mainstream jazz esztétika szentháromságát, vagyis a free csoport is dogmatikus. Nagyon komoly szektásodásnak a részei vagyunk, amin változtatni kell. Ezt abszolút jól látod, és fel is ismertük. (…) Tagadva nem lehet játszani. Olyan nincs, hogy jön egy helyzet, és beug- rik egy jazzes motívum, akkor nem játszod be. Szembesültem sokadjára ezzel, hogy pontosan ugyanolyan dogmák vannak nálunk, mint a mainstream zenészeknél. A magyar szabad zenészek jól körülhatárolható, „szektásodott” kollektívához nem közvetle- nül köthető muzsikusainak az interjúk tapasztalatai alapján tipikusan az a benyomása, hogy free jazz megnyilvánulásaikat nem tekintik hitelesnek, mert – ahogy a mainstreamben is – egy szűk csoport monopolizálja a legitim free zenész defi nícióját . Ezt jól láttatja, hogy az arti- kulált és artikulálatlan zenei megnyilvánulások keveredése a free szcénát opponálók szerint
Image of page 16
Image of page 17

  • Left Quote Icon

    Student Picture

  • Left Quote Icon

    Student Picture

  • Left Quote Icon

    Student Picture